Először is szeretnék elnézést kérni, hogy hosszú ideje nem tudtam jelentkezni, de az utóbbi időben rengeteg dolgom volt. Ha minden úgy megy ahogy tervezem, akkor jövő héttől tudom hozni a tartalmakat. Kárpótlásért két dologgal jöttem.
Elsőnek elmondanám, hogy mik várhatók a blogon. A következő bejegyzés a téli zárás lesz kedden vagy szerdán, utána filmajánlóval készülök, majd várható még könyvajánló is.
A másik dolog egy általam készített film Tag, mivel már januárban elkezdtem ezt a projektet folytatom is. Hát lássuk a kérdéseket:
1.) Az első film, amit láttál / Az utolsó film, amit láttál
A legelső film, melynek élménye megmaradt bennem a Harry Potter első része volt.
A film, amit legutoljára láttam a Tizenkét dühös ember (zseniális)
2.) Egy rövid film / Egy hosszú film
Sok rövid filmet láttam már, tehát nem tudok konkrét kis filmet, de a legrövidebb egész estés filmem A Generális.
A leghosszabb természetesen a bővített Gyűrűk ura.
3.) Egy film férfi főszereplővel / Egy film női főszereplővel
Nem rég láttam a Mentőexpedíciót, úgyhogy férfire legyen az.
Nőire meg legyen A bárányok hallgatnak.
4.) Egy nemzeti film / Egy nemzetközi film
Alig egy hete láttam a Saul fiát, most úgy is aktuális jöjjön ide ő.
Nemzetközire meg mondjuk az Aljas nyolcast, stílusosan mert még nem láttam, de nagyon
szeretném.
5.) Egy fikciós film / Egy valós film
Fikció mondjuk a Mátrix. (Ennél nagyobb fikció nem is lehetne.)
Valós pedig Az ajtó. (Te jóságos atyaúristen ez a film és könyv.)
6.) Egy romantikus / Egy akció dús film
A napos oldal legyen a romantikus, mert nagyon szeretem ezt a filmet.
Az Eredet legyen az akció dús, mert azt se tudom hova nézzek az álmok álmának álmában.
7.) Egy film, amit végig izgultál / Egy film, amit végig untál
Végig izgultam a Ragyogást, annak ellenére, hogy ismertem a végét.
Végig untam a Jupiter felemelkedését, ez egy film?
8.) Egy animációs v. rajzfilm / Egy horror v. thriller film
Kedven rajzfilmem a Chihiro szellemországban. (Gyönyörű.)
Thriller legyen a Psycho. (Igazán félelmetes.)
9.) Egy film, ami boldoggá tett / Egy film, ami szomorúvá tett
Megállás nélkül röhögtem a Brian életén.
És elszomorodtam A falon, de ez a jó fajta szomorúság.
10.) Egy régi film / Egy új film
Nosferatu (1922)
Az új meg legyen a legújabb Star Wars.
11.) Egy híres film / Egy népszerűtlen film
Híres lesz a Remény rabjai.
Népszerűtlen lesz az 1408.
12.) Egy film, amiért rajongsz / Egy film, amit ki nem állhatsz.
Kedvenc filmem a Tavasz, nyár, ősz, tél...és tavasz.
És a legrosszabb, legundorítóbb, legminőségtelenebb film, amit valaha láttam, az ez:
Mi a *** ez! |
@Leah
@crissy
@Debut
Ha valaki más kiszeretné tölteni Snitten készítettem egy filmes Tag zónát, oda nyugodtan mehet.